A Lions nélkül elmaradna a karácsony

2008.12.16.

Az Első Miskolci Lions Club Alapítvány 150 ezer forintot adományozott az Éltes Mátyás Óvodának és Általános Iskolának, azaz az egykori Tüskevár Óvodának kedden.

Az adomány a tagok felajánlásaiból gyűlt össze. Nem először, hiszen a klub már több mint 10 éve támogatja az intézményt.


Az ajándékotdr. Székely Zoltán, a klub tagja adta át az intézménynek, ahol értelmileg sérült gyermekeket gondoznak. Rúz Anna, az óvoda vezetője nagy dolognak nevezte az adományt, hiszen – mint mondta – más forrásuk nem lenne arra, hogy a náluk tanuló gyerekeknek is hozzon valamit a Jézuska. A 150 ezer forintnak köszönhetően azonban a gyerekeknek fejlesztő játékokat vásárolhatnak majd karácsonyra.


A klub nemcsak az egykori Tüskevár óvodát támogatja, már csaknem egy évtizede, hanem a vakok és gyengénlátók szövetségének megyei szervezetét is.Tavaly például a miskolci Villanyrendőr lámpáit szerelték fel hangjelzéssel, hogy a vakok és gyengénlátók az eddiginél biztonságosabban keljenek át a kereszteződésen.

vissza