A Fazekas kórus Japánba készül

2007.06.11.

Japánba utazik a Fazekas-Istvánffy Általános Iskola gyermekkara augusztusban, hogy ott képviselje hazánkat egy nemzetközi kórusfesztiválon.

A gyermekkar már több kórusolimpián arany minősítést szerzett, és ennek köszönhetik, hogy nyár végén elutazhatnak a Távol-Keletre. Azt azonban, hogy a 35 kórustag kiutazhasson nem volt egyszerű megszervezni, hiszen az utazási költség árát – mintegy 8 millió forintot – maguknak kell állni. Az Első Miskolci Lions Klubnak köszönhetően azonban az utazási költség szépen gyűlik.
Az iskola megkereste a klubot, kérve segítségüket az utazáshoz. Az Első Miskolci Lions Klub egy jótékonysági koncert megszervezésével támogatja a kórust. A koncert június 26-án este 7 órától lesz Miskolcon, a Művészetek Házában. A Fazekas kórus mellett fellép az utánpótlás is, a Kis Fazekas kórus, valamint az iskola művésztanárai. A szervezők meglepetés vendéget is ígértek a koncertre.


Már hagyomány


Kascsák Ferenc, az iskola igazgatója óriási lehetőségnek nevezte, hogy a diákjai nemzetközi színpadon is megmutathatják, hogy mit tudnak. Ízelítőt adhatnak a hazai kultúrából, és a méltán híres zenei képzésünkről is – tette hozzá.
Az Első Miskolci Lions Klubnál már hagyománynak számít a jótékonysági koncertek szervezése. Minden év karácsonyán, a miskolci Deszkatemplomban tartják ugyanis ünnepi hangversenyüket, amelynek bevételét a rászorulók kapják.
Jegyek 800 forintos áron a Fazekas Általános Iskolában, valamint a Művészetek Háza jegypénztárában kaphatóak.

Cikk megjelent:
Boon.hu - 2007. június 11.

Cikk elérhető:
http://www.szuperinfo.hu/a-fazekas-korus-japanba-keszul/haon-news-FCUWeb-20070611-0141011814

vissza