• A Miskolci Lionsok a látás védelméért
  • Motivációs előadás a GYEKben
  • Ételosztás
  • Faültetés
  • Europa Forum, Birmingham
  • Yec 2015.
  • Ask1-tagavatás
  • Adomány Nyugat-Afrikába
  • Szolgálunk!
  • Szüret látássérültekkel

Váratlan segítség a Lions-tól

2012.03.02.

Az Első Miskolci Lions Klub évek óta hallat magáról, hogy különböző adományokkal támogat rászorultakat – idézi fel Hajnal József, a klub soros elnöke.

Az adományozás általában év elejére esik, hiszen ilyenkor összesítjük, hogy bevételeinkből mennyit tudunk ráfordítani. A bevételek a különböző jótékonysági rendezvényeinkből származnak, ebből a legsikeresebb a hagyományos Lions Bál - fejti ki. Sokfelé adományozunk első sorban a vakok és csökkentlátók segítését tűztük ki célul, pénteken is döntöttünk újabb támogatásról. Leginkább a rehabilitációra költünk, a sérültek megsegítésére, hogy vissza tudjanak térni a munkába, megélhetésükhöz - teszi hozzá.

Van helye a támogatásnak

Kerestük azokat a helyeket, ahová kevés segítség jut, így jutottunk el a baleseti rehabilitációhoz, mely rendkívül fontos terület mégsincs a segíteni vágyók fókuszában. Ez alkalommal 200 ezer forint támogatást nyújtottunk a megyei kórház traumatológiai osztályának - mondta el az elnök. Nagyon meglepődtünk a felajánlás kapcsán - emlékszik vissza dr. Kazacsay Ferenc a traumatológiai osztály vezetője. Bár az osztály az egész megyéből és a megyén túlról is fogad betegeket - a múlt évben 8 ezer fekvő és 73 ezer járóbeteget láttunk el - nem volt jellemző, hogy ilyen módon megtalálnak minket. Hirtelenjében nem is tudtuk milyen fejlesztésre fordítsuk, hiszen több terület is rászorul, végül, kipótolva az összeget egy új speciális gyógytornászathoz használt ágy beszerzése mellett döntöttünk - tájékoztat a főorvos.

Cikk megjelent:
Boon.hu - 2012. március 2.

Cikk elérhető:
http://www.haon.hu/varatlan-segitseg-a-lions-tol-az-osztaly-az-egesz-megyebol-es-a-megyen-tulrol-is-fogad-betegeket/1920577

vissza