Klubunkról

 

Az Első Miskolci Lions Klub a rendszerváltást követő, újraformálódó Közép-Európa egyik első Lions Klubjaként jött létre. Szponzor klubunk a finn Vammalai Lions Klub.

Közösségünk sajátossága, hogy az 1991-es alakulás óta kizárólag férfiak adják a tagságát. Az alakulás óta folyamatosan 20 fő fölötti létszámmal szolgáljuk a miskolci rászorulókat.



Jószolgálati alapelvünk, hogy kizárólag olyan célokat támogatunk, amellyel közösségeket tudunk segíteni.

Az elmúlt években egy tudatos megújulási, fiatalok irányába történő nyitási folyamat vette kezdetét, amelynek eredményeként mára Magyarország eddigi egyik legfiatalabb kormányzóját delegálhattuk a szövetségi munkába, István Zsolt személyében. A szövetségi munkában a sajtóval kapcsolatos feladatokat, illetve a második alkormányzói feladatokat szintén klubtagunk látja el.

Közösségünk több díjban, elismerésben részesült. 2009-ben Miskolc város „A Civilek Támogatásáért” díjat adományozta szervezetünknek,  2014-ben az Év Legjobb klubja lettünk Kelet-Magyarországon, 2015-ben Magyarországon az Év Lions klubja címmel díjazták munkánkat.
2013-ban Barkóczi István, klubunk tagja az Év Oroszlánja volt Magyarországon.



A Lions tradícióknak megfelelően több több magyarországi klub alapításában vállalt szponzori szerepet klubunk.

 

25 év - 100 jószolgálati esemény


Klubunk az elmúlt 24 év alatt száznál is több jószolgálati esemény megvalósításában vállalt szerepet.


Néhány fontos programunk

  • látásukban sérült gyermekek karácsonyi megajándékozása,
  • koraszülött gyerekek szállítását segítő mentőautóba lélegeztető megvásárlása,
  • egészségügyi szűrőnap látássérültek részére,
  • vakvezető kutyák képzésének támogatása,
  • látássérültek számára használható számítógép és szoftver beszerzése,
  • hangos jelzőlámpák felszerelése,
  • down szindrómás és autista gyerekeket nevelő iskola/óvoda támogatása,
  • kórházi iskolában közös programok a bentlakó gyerekekkel.

Egyik legismertebb programunk a 2013. őszén először megrendezett „látássérült- és vak szüret”, amely során szőlő szüret keretében töltünk el egy napot vak barátainkkal.

A klub tagjai saját adományain túl, jótékonysági koncertek, rendezvények bevételeiből, adventi jószolgálati kitelepüléseikből és cégek, magánszemélyek adományaiból igyekeznek segíteni a rászorulókat.


Jövőre szervezetünk az alapítás (charter night) 25. évfordulóját ünnepli, amelyre különleges ünnepi és jószolgálati eseményekkel készülünk.

 

Miskolci kormányzó

A Lions mozgalomban az évek során végzett munka elismeréseként lehetőséget kap egy személy minden évben, hogy kormányzóként tevékenykedjen. Magyarországon miskolci személy nem töltötte be ezt a tisztséget, de 2015/2016-os esztendőben az Első Miskolci Lions Klub korábbi elnöke, István Zsolt irányíthatja a magyar szervezetet.



Az év oroszlánja

Klubtagjaink közül minden évben megválasztjuk azt a tagot, aki az adott évben kiemelkedő munkával támogatta céljaink elérését. Őt egy vándordíjjal, egy oroszlán szoborral díjazzuk.

 

 

Az év oroszlánjai:

1991/1992. - Dr. Barkóczi István és Molnár György
1992/1993. - Dr. Kottek Pál
1993/1994. - Kovács József
1994/1995. - Bekes Dezső
1995/1996. - Puskás Péter és Fitos István
1996/1997. - Dr. Kottek Pál
1998/1999. - Varga László
1999/2000. - Kovács Bertalan
2000/2001. - Dr. Barkóczi István
2001/2002. - Dr. Lakatos Árpád
2002/2003. - Vinnai János
2004/2005. - Bekes Dezső
2005/2006. - Dr. Barkóczi István
2006/2007. - Kiss László
2007/2008. - Iglay Szabolcs
2008/2009. - Fuhrmann Géza
2009/2010. - Dr. Halmai Gyula
2010/2011. - István Zsolt
2011/2012. - Dr. Nyiry Attila
2012/2013. - Dr. Barkóczi István
2013/2014. - Koleszár Péter

 

 

Tagjaink

 

Ádám Imre
Balabán Péter
dr. Balla László
dr. Barkóczi István
dr. Barkóczy Péter
Bihall Tamás
dr. Dimény Imre
Dánfi Dezső (titkár)
Fuhrmann Géza
Falucskai Attila
Grósz György
dr. Hajdú László
Hajnal József (krónikás)
dr. Halmai Gyula
Iglay Szabolcs
István Zsolt

dr. Kigyóssy András
Kiss László
Koleszár Péter
Kovács Bertalan
Mészáros László
Nagy Gábor
dr. Nyíry Attila (kincstárnok)
Soós Gergely
dr. Stipta Viktor
dr. Tiba Sándor
Tóth Zoltán
Török Zoltán
Varga István
Varga László
Vinnai János
Zarándy Vilmos

 

  

Alapító tagjaink

 

dr. Bajáky Gábor
dr. Barkóczi István
Bekes Dezső
Bihall Tamás
Bodonyi Csaba
dr. Bognár Gyula
Breitenbach József
Dr. Csabalik István
Dézsi János
Dienes Imre
Fülöp István
Grósz György
Karvajszky István
Kelemen István
dr. Kigyóssy András
dr. Kormos Vilmos
dr. Kottek Pál
dr. Lakatos Árpád
Lihi József
Molnár György
Nagy László
Paulovits Ágoston
Puskás Péter
Dr. Sarkadi Sándor
Szebeni Zalán
dr. Tornay László
dr. Újszászy László
Zámborszki Ferenc

 

 

 

 

 

 

.

Kérdése van? Irja meg nekünk!

Az Ön email címe *:
Az Ön üzenete:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!