Civilek a Szent István tér jelenéről és jövőjéről

2012.11.29.

A Szent István tér jelenlegi állapotának elemzésével, a majdani főtér fő funkcióinak meghatározásával és a 2008-as ötletpályázat díjazott alkotásainak tanulmányozásával folytatódott a közösségi tervezés kedden, az Almássy-kúriában.

Hajnal József, a klub tagja elmondta, a Lions Klubban olyan emberek vesznek részt, akiknek fontos a város, és részt vesznek Miskolc életének alakításában, így örömmel tettek eleget a felkérésnek, és jelentek meg a workshopon.
– A Lions Klubban nagyon erős egyéniségek vesznek részt, így inkább csak a magam nevében beszélnék a Szent István tér jelenéről, és szintén saját jövőképemet mondom el. Véleményem szerint ez a tér ma siralmas, azért mert semmilyen egység nincs benne, több mozaikból áll össze, melyek között nincsen átjárás – mondta Hajnal József. Mint mondja az új főtérnek leginkább emberi léptékűnek, barátságosnak kell lennie, és fontos, hogy legyen üzenete.

– Mindazon túl, ami itt elhangzik a fórumon fontos, hogy a tér adjon egy felfedezésélményt azoknak, akik a világ bármely tájáról Miskolcra érkeznek. Hogy a főtérre érve az mondják: „Aha, ez Miskolc!”. Mi most itt „egy üres papírlap előtt állunk”, ezt pedig úgy kell megtölteni, hogy a jövőben a térre érve bárki megértse, mit jelent miskolcinak lenni, mi az, hogy Miskolc, hogy az utókornak is üzenjünk ezzel a térrel – hangsúlyozta Hajnal József.

Cikk megjelent:
Minap.hu - 2011. november 29.

Cikk elérhető:
http://old.minap.hu/news.php?extend.46500.4

vissza