Lions nemzetközi béke poszter pályázat eredményhirdetés
2012.11.04.
.
Az Első Miskolci Lions Klub és a Lady Lions Club Miskolc 2012. november 6-án, kedden 16 órakor a Művészetek Házában "Képzeld el milyen a békés világ!" című békeposzter pályázat miskolci fordulójának díjkiosztóját tartja, és a képekből készült kiállítás megnyitóját. A pályaműveket méltatja, és a díjakat átadja: Máger Ágnes festőművész
A kiállítást megnyitja: Juhász Rita (elnök, LLCM) és Dr. Stipta Viktor (elnök, EMLK)
Közreműködik: Haraszti Gréta Petra, a Diósgyőri Gimnázium 10H osztályos tanulója
A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége még szeptemberben hirdette meg, immár 25. alkalommal, 2012. évi „BÉKE POSZTER”, nemzetközi rajzverseny pályázatát 11-13 éves korú gyerekek számára. A Lady Lions Club Miskolc és az Első Miskolci Lions Klub csatlakozva a programhoz a miskolci és Miskolc környékén élő diákok számára tették közzé a felhívást. A beérkezett pályaművekből a Máger Ágnes vezette zsűri a legjobb hármat díjazta. A legjobbak jutalma az ajándékokon túl az is, hogy részt vehetnek az országos viadalon, ahonnan a legjobbnak ítélt poszter jut tovább a nemzetközi versenyre.
Cikk megjelent:
Royalmagazin.hu - 2012. november 4.
Cikk elérhető:
http://www.royalmagazin.hu/kultura/kultura/15536-lions-nemzetkozi-beke-poszter-palyazat-eredmenyhirdetes