2017.12.19.
Az idei évben is meglátogattuk a Gyermekegészségügyi Központ lakóit egy közös foglalkozás és beszélgetés erejéig
Az Első Miskolci Lions klub egyik kiemelt karitatív területe a gyermekek és a hátrányos helyzetűek védelme és támogatása. A klub nem csak folyamatosan támogatja a GYEK-ben gondozott gyerekeket, hanem látogatja is őket, ez idén decemberében sem volt másképp.
Dr. Kigyóssy András, aki nem csak Lions tag, hanem a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ egykori dolgozója is volt, dr. Hajdú László, a Miskolci Lions Klub soros elnöke, és a klub több tagja közösen látogatta meg a GYEK lakóit december közepén. A foglalkozáson gyerekek, pedagógusok és a klub tagjai közösen élhették ki kreativitásukat, melynek a végén szebbnél szebb kézműves termékek, rajzok, figurák, karácsonyi díszek és ajándékok készültek.